Ha ezt a cikket végigolvasod, jó eséllyel ásítani fogsz. Az úgynevezett ragályos ásítás jelenségéről van szó. Elég csak hallanunk, látnunk, sőt néha csak elképzelnünk azt, ahogyan valaki ásít, és már nekünk is ingerünk támad rá. A pontos okát még nem tudtuk teljesen tisztázni, de több magyarázat is létezik rá.
Az egyik esetleges magyarázat az, hogy az agyunk utánoz. Az ásítás egy részben automatikus motoros reakció. Amikor látjuk, hogy valaki ásít, bizonyos, mások mozgásának megfigyelésében részt vevő agyi rendszerek aktiválódhatnak. Valószínűleg ez az érdekes folyamat több agyi rendszer együttes működésének köszönhető, és továbbra is kutatási kérdés a pontos idegrendszeri mechanizmusa. Tükörneuron-rendszernek nevezzük, ami ugyan nem tekinthető teljesen bizonyítottnak, mégis hozzájárulhat ahhoz, hogy nálunk is beinduljon az ásítás folyamata.
Azonban az utánzás mellett az empátia is egy helyénvaló magyarázatnak tűnik. Kutatások kapcsolatot találtak a ragályos ásítás és bizonyos szociális képessége között. Ez felveti annak lehetőségét, hogy az ásítás valamilyen módon összefügghet azzal, mennyire hangolódunk másokra. Viszont fontos megjegyezni, hogy a ragályos ásítás és az empátia kapcsolata nem bizonyított egyértelmű ok-okozati összefüggésként. Az viszont kifejezetten valószínű, hogy aki a ragályos ásítás „fertőzöttje”, az érzékenyebb a társas kapcsolatokra.
Továbbra is nyitott kérdés marad a jelenség pontos háttere és magyarázata. Vajon szociális érzékenység, utánzás vagy empátia állhat mögötte? Mindenesetre, ha valakivel beszélgetünk, ásítunk, majd közvetlenül utánunk ő is ezt teszi, az egy jele lehet annak, hogy a beszélgetőpartnerünk figyel ránk.