Kommunikációs stílusok és viselkedésformák

Természetes módon az ember nem csak egyféle stílusban tud kommunikálni. A napunktól, hangulatunktól és a beszédhelyzettől is nagyban függ a stílusunk. Na de milyen kommunikációs stílusok léteznek?

A passzív/behódoló, védekező/ szubmisszív („Te nyersz, én veszítek”)

A passzív viselkedést használó annak okául passzív, mivel fél, tartózkodik a véleménynyilvánítástól és a reagálástól. Saját szükségleteit, nézeteit és jogait figyelmen kívül hagyja és háttérbe toloncolja. Nem fejezi ki őszintén az igényeit, véleményét, problémáit, gondolatait, ha mégis kifejezi, bátortalanul, annyira visszahúzódóan, hogy végül inkább feladja és hagyja, hogy a másik fél elnyomja, vagy kifejezetten úgy alakítja a helyzetet, hiszen az neki komfortosabb. Lehetővé teszi a másik félnek, hogy esetenként megsértse az intimszféráját, megtagadhassa a jogait, figyelmen kívül hagyja a szükségleteit. Minősítő kifejezésekkel tűzdeli a mondandóját, amik jelzik a visszahúzódást. Például „Tulajdonképpen nekem nem számít annyira, legyen úgy ahogy te akarod, az fontosabb.” vagy „De csak csináld, ahogy gondolod, nem akarlak akadályozni.”. Emellett nonverbális jelekkel is épp ezt az alárendeltséget üzenik, vállvonogatással, túlzottan lágy és halk hanggal, összehúzott testtartással és a szemkontaktus gyakori megtörésével, a tétovázó beszéddel.

Az agresszív/támadó („Én nyerek, te veszítesz”)

A passzív stílus szöges ellentétje. Mások igényeit, akaratát nem veszi figyelembe, csak a saját szükségleteit igyekszik érvényesíteni. Gyakran beszél emelt hangon, gesztikulál túl szélesen, nagy teret tulajdonítva magának, esetenként beszélgetőpartnerének az intimszférájába is betolakszik. Erős kifejezéseket használ, akár bántó és vulgár szavakat is. Azonban normális tónusban megfogalmazásba bújtatott agresszív megnyilvánulás is létezik. A legfontosabb tudnivaló, hogy ez a stílus változó módszerekkel éri el a saját célját, anélkül, hogy partnerét figyelembe venné. Mivel ennyire sok formája van ennek a stílusnak, kifejtem, milyen kategóriákba sorolhatjuk:

-Az autokrata: aki megalázza a nála gyengébbnek mutatkozó beszélgetőpartnert, ezzel „gyengítve”, hogy ezzel kimutathassa mekkora a hatalma felette, és így könnyebben érvényesíthesse akaratát.

-Az ellentmondó: mindig megtalálja annak a módját, hogy ellentmondjon, megcáfolja amit a másik mond, ezzel azt mutatva, mintha okosabb lenne és csak az ő igaza számítana a beszélgetés során. Ezzel elbizonytalanítja vagy elkedvteleníti a vitatkozástól a másik felet, eléri, hogy behódoljon neki.

-A leértékelő: A partnere ebben a helyzetben is elbizonytalanodik, hiszen ő minden alkalmat megragad, hogy becsmérlően nyilatkozzon a dolgokról, vagy a másikról, arról amit mond.

-A túl magabiztos: csak magáról beszél, közbevág a másik mondandójába és állandóan saját magához kanyarítja vissza a kommunikáció haladását, ezzel pedig nem ad lehetőséget a kibontakozásra a másiknak.

A passzív-agresszív („Én veszítek, és mindent megteszek, hogy te is veszíts”)

Ferdítéssel, púderezéssel azon munkálkodik, hogy a másik azt gondolja passzív stílusa van és igazán önfeláldozó, míg a valóságban azon ügyködik, hogy megjegyzéseivel és nonverbális jeleivel lehúzza a másikat is a saját szintjére. Bűntudatkeltő, kényelmetlen elvárásokkal tűzdelt mondatokat hangoztat, másokat hibáztat, elhallgat részleteket vagy a saját célját. Mindig talál kibúvót minden gondban és igyekszik azt a másikra kenni, úgy hogy úgy tűnjön ő áldozat, miközben a másikat formálja éppen valóban azzá. Gyengének mutatja magát, és ezzel plusz a további manipulatív felsorolt eszközeivel koldul magának figyelmet, szeretetet és harcolja ki a célját.

A manipulatív („Én nyerek, és a te győzelmed is az én kezemben van.”)

Rendszeresen elrejti az eredeti célját. Sajátos keverékeit használja a passzív, passzív-agresszív és az agresszívnak. Ezt rejtetten agresszívnak is nevezi a szakirodalom, hiszen ez a stílus dominálni akar, és a céljait nem egyértelmű kommunikációval éri el, hanem kerülőutakat választ és mindent megtesz, hogy az igazságot megkerülve érvényesítse akaratát. Lelkiismeret-furdalást, bűntudatot kelt, sajnáltatja magát. Ennek is temérdek megjelenési formája van:

-A rejtélyeskedő: nem mondja ki valójában, hogy mire gondol. Egy-egy rövid gondolatot odabök, amik direkt hiányosak, ezzel kételkedést is kelthet önmagunkban, hiszen nem tudjuk mire gondoljunk ilyenkor, a teret kitöltjük a saját tippjeinkkel, ő pedig ebbe alig rakott munkát.

-A leértékelő: ismerős? Itt azonban teljesen másról van szó, mint az agresszív típusnál. Ezesetben a manipulatív személy kigúnyol egy kiválasztott személyt, de mégsem ő a célpontja. Valódi célja az, hogy a nevetségessé tett személyen nevetőket a saját oldalára állítsa, így tehát gyakorlatilag egy személyen kívül mindenkit megcéloz manipulációjának áldozataként.

-A karikírozó: eltúlozza a másik gesztusait, beszédstílusát és ezzel gyengébbé teszi, más beállításba helyezi az illetőt.

-A bűntudatébresztő: elbizonytalanít valakit saját értékeit illetően, ezzel kisebbrendűségi érzésbe, kiszolgáltatott helyzetbe löki, majd sugalmazza neki a számára megfelelő (és a másiknak is megfelelő, de szinte egyetlen) kiutat

Az asszertív (Mindenki nyer, azon dolgozom, hogy mindketten tudjunk érvényesülni)

Az a stílus, ami kommunikáció során sokszor nehezen elérhető, mégis nagyon becsületes, ha valakinek sikerül, hiszen ez a típus érvényesíti a saját akaratát is, mindezt tisztelettudóan, nyíltan és őszintén közli a másikkal, emellett pedig érdeklődik a másik szükségletei felől is és ha kell, igyekszik kompromisszumokat találni, ami mindenki számára egy win-win szituációt idézhet fel a kommunikáció során. Legfontosabb technikája az Én-közlés, amelynek alkalmával tudatjuk a másikkal az érzéseinket, vágyainkat, céljainkat, álláspontunkat és gondolatainkat megítélés, hibáztatás, agresszivitás nélkül, tiszteletben tartva másik intimszféráját és jogait.

És ezzel fel is soroltuk az összes kommunikációs stílust. Ugyan nagyon nehéz minden helyzetben az asszertív kommunikációt választani, de a lista igazán kiemeli az asszertivitás fontosságát, hiszen a többi stílus nem viszi előre a kommunikációt. Ha szükség van beszélgetés során egy kis szünetre, hogy lenyugodjunk, nyugodtan kérjünk a másiktól egy kis időt. Ezután talán egyszerűbb is az asszertív jellemet megtestesíteni.

Scroll to Top