„Csak szerencsém volt.”
„Nem vagyok elég jó…”
„Ehhez sem értek, nem is tudom, hogyan sikerült.”
„Csak úgy tűnik, mintha jó lennék ebben, de ez nem igaz.”
Ha neked is ismerősek ezek a gondolatok, lehet, hogy találkoztál már az imposztor-szindrómával. De mit is jelent ez? Az imposztor-szindróma nem betegség, hanem egy olyan gondolkodásmód, amikor valaki a saját sikereit nem a saját tudásának, vagy munkájának tulajdonítja, hanem a szerencsének vagy a véletlennek. Belül úgy érzi, hogy „csaló”, még akkor is, ha a teljesítménye ezt egyáltalán nem támasztja alá.
A kialakulásának okai a túl magas elvárások, az állandó összehasonlítás másokkal, a perfekcionizmus, a kevés pozitív visszajelzés és a hibázástól való túlzó félelem. Mindezek minden emberrel előfordulnak életük során, mégis túl nagy mennyiségben egészségtelen mentalitás kialakulásához vezethetnek.
Egyes kutatások szerint, az emberek akár 70%-a átél legalább egyszer imposztorjelenséget. Különösen gyakori egyetemisták, pályakezdők, vezetők és magas teljesítményű szakemberek körében. Azonban bárki tapasztalhat ilyet. Az imposztor-szindróma akár hosszabb távon is azt érezteti az emberrel, hogy a saját sikere mégsem őt igazolja. Nem csak pillanatnyi megingás, hanem akár hosszabb bizonytalanságot és szorongást is eredményezhet. Sokszor az aki átéli, attól retteg, hogy mások is rájönnek arra, hogy nem elég kompetens és tehetséges, mint amilyennek látszik.
Valójában azért is érdekes jelenség, hiszen sokszor objektíven sikeres embereket érint. Elismerést, kitüntetést, sorozatos jó eredményeket kapnak, mégis azt érzik, hogy sikereik nem maguknak, hanem a szerencsének, vagy a jó időzítésnek köszönhetőek.
Magát az imposztor-szindróma kifejezést Pauline Rose Clance és Suzanne Imes pszichológusok vezették be 1978-ban. Kutatásuk során olyan magas teljesítményű nőket vizsgáltak, akik objektív sikereik ellenére intellektuális csalónak érezték magukat. Azóta sokkal szélesebb körben kezdtek el beszélni róla és természetesen az is kiderült, hogy nem csak nők körében elterjedt a probléma.
A munkahelyeken is gyakori lehet az imposztor-érzés. Egy új munkatárs például azt érezheti, csak véletlenül került a munkahelyre, miközben ott mindenki más kiérdemelt és tudja mit csinál. Magasabb pozícióba kerülve ez az érzés még erősebb lehet, hiszen minél több az eredmény és minél magasabb az elvárás, annál nagyobb a nyomás. Könnyen kialakulhat az a helyzet is, hogy egy főnök vagy vezérigazgató csak a szerencséjének érzi a posztját, nem a saját munkája gyümölcsének. Mindez nem a munkával járó természetes bizonytalanság és stressz, hanem saját magunk alkalmatlanság-érzete.
A tanulók életében is rendkívül gyakori ez a stressz-forrás. Az érdemjegyek, dicséretek, pályázatok, versenyek mind tökéletes alanyai ezen érzések kialakulásához. Pláne, ha olyan közösségbe keveredik a tanuló, ahol a többiek is magas eredményeket érnek el, esetlegesen más területen vagy tantárgyban. Ez növeli a siker negatív megélését, hiszen a túlzó versenyzés, hajtás és másokhoz hasonlításból eredeztethető érzelmi teher mind fokozza az önmagunkban való kételkedést.
Az imposztor-szindróma különböző formákban és szinten jelenhet meg mindenkinél. Van akinél perfekcionizmusként éli meg, mások túl sokat vállalnak magukra, nem mernek segítséget kérni (hiszen akkor még kevésbé érzik magukénak a sikert), esetleg elszigetelik magukat a siker lehetőségétől.
Mindennek a legfontosabb tanulsága talán az, hogy a bizonytalanság ás az új helyzetek kicsit sem eredményezik az alkalmatlanságot. A bizonytalanság nem zárja ki a kompetenciát, a saját eredményeink elismerése és elfogadása legalább olyan fontos, mint maga a teljesítés. Ha megtanuljuk felismerni, hogy az eredményeink nem jöhetnek csupán szerencséből, el tudjuk kerülni ezt a kritikus jelenséget.
Végső soron az imposztor-szindrómából való kilépés és annak elkerülése nem arról szól, hogy soha nem kételkedünk önmagunkban, hanem arról, hogy objektíven átgondoljuk, vajon jogosak-e a negatív gondolatok vagy igazából is nagy szerepünk volt a sikerünkben. Ha képesek vagyunk kritikusan mérlegelni ezeket a helyzeteket, le tudjuk győzni az imposztor-szindróma jelenségét.